A somorjai származású kajakos, Linka Tibor mindössze 21 éves, és már most hatalmas sikereket tudhat maga mögött. Világbajnoki arany, Európa-bajnoki arany és ezüst, olimpiai ezüst... Az érmek úgy csillognak Tibi kezében, mint a legszebb díszek a karácsonyfán.
Bizony, legutóbb nyáron, az olimpián bizonyított, egy kajakban evezve Denis Myšákkal, Tarr Györggyel és Vlček Erikkel. A fiatal kajakost most az olimpia utáni életről kérdeztük.
– Aki nem tudná, annak áruljuk el: mikor kezdtél pontosan kajakozni?
– Kilencévesen Csölösztőn. Eleinte féltem tőle, nem is nagyon tetszett. Aztán idővel egyre bátrabb lettem. Az érettségi előtt volt egy hullám, akkor abba akartam hagyni. Szerencsére sokan biztattak, támogattak és segítettek, úgyhogy végül átment rajtam. 2014 júniusa óta hivatásos sportoló vagyok.
– Mikor jöttek az első sikerek?
– 18 évesen az ifjúsági Európa-bajnokságon aranyérmet szereztünk, és érkeztek a kisebb-nagyobb sikerek: 23-as kategóriában már volt ezüstérmünk, tavaly világbajnoki címet szereztünk Olaszországban, Milánóban. Idén Európai-bajnoki első és második helyezést értünk el, és nyáron sikerült az olimpiai ezüstöt is elhoznunk.
– Így utólag, ha visszagondolsz, milyen volt az olimpia?
– Az ember máshogy fogja fel az egészet a helyszínen. Igaz, nem voltam stresszes. Már két héttel a verseny előtt kint voltunk, és nem hagytuk, hogy ez az egész nyomás alatt tartson minket. Másrészt minden sportoló álma, hogy kijusson az olimpiára, és érmet szerezzen. Eleinte nem is tudatosítod, hogy érmed van. Eufórikus érzés.
– Megváltozott azóta az életed?
– Szerintem nem. A nagyja maradt a régi.
– Az olimpia után mindenki azt gondolja, hogy na, lement, jöhet a pihi, vége a hajtásnak...
– A hajtás csak ekkor kezdődik igazán! Minden nap, másnap és minden hétvégén van valami, ahol meg kell jelenni, betervezik, hol legyél. Amikor megérkeztünk Rióból, rögtön volt egy fogadásunk Pozsonyban, utána pedig Somorján. Utazás egész nap, este pedig alig bírtam pislogni a fényképezőgépekbe.
– Hogy néz ki egy sima hétköznapod?
– Attól függ, milyenfajta edzésünk van. Ha úszás, akkor 5-kor kelek, hatkor már ugrok a medencébe, és 7-ig úszok. Aztán hazamegyek, teszek-veszek, elintézem a dolgaimat. Délután újra edzés.
– Most nyugisabb időszak van?
– Most igen, mivel vége a szezonnak. Ilyenkor valójában erőt fejlesztünk, kondiban és karban tartjuk magunkat. Persze ez azt jelenti, hogy hétfőtől szombatig folyamatosan edzek. A csütörtök délutánom, a szombat délutánom és a vasárnapom szabad. Jövő márciustól pedig újra megkezdjük a versenyekre való felkészülést.
– Azt gondoltam naivan, hogy ilyenkor azért egy-két hétig pihenhettek...
– Ha szezon után egy-másfél hónap van pihenésre, az oké, de ha felkészülésben vagyunk, és erőfejlesztésben, mint most, a két hét pihenő sok. Nagyon sok.
– Milyen évet zártál?
– Ki merem jelenteni, hogy nagyon jó év van mögöttem. Remélem, még sok ilyen lesz!
– Néhány éve találkoztunk utoljára. Őszinte leszek: szerintem felnőttél!
– Még mindig nem az igazi, de már sok komolyság szorult belém – nevet ismét. – Igen, egyébként tényleg megkomolyodtam. A családban is vannak kötelességeim, és erősödött a kötelességtudatom is. Szóval: nem csak úgy van, hogy gyerek vagyok, és élvezem az életet. Pont valamelyik nap visszagondoltam a korábbi évekre, ahogy csavarogtam, koncertekre jártam, s bizony azóta nagyon sokat változtam. Nemcsak én, hanem a barátaim is. S ez jó, mert megyünk előre, és talán kezdjük megtalálni a helyünket a világban.
– Gondolom, a sport is sokat segít ebben.
– Igen, és az is, hogy sokat utazunk. Megtanulunk magunkról gondoskodni. Vigyázni és figyelni magunkra. Gondolj bele: a 12 hónapból, ha összeadjuk, 8 hónapot vagyok távol.
