Interjú Gál Tamás színművésszel, a CsaVar Színház alapítójával
A vándor ismérve, hogy állandóan úton van. Gál Tamást Negyeden sikerült elkapnunk, egy előadás előtt. Népviseletben érkezik, talán kissé késve. Arra számítok, hogy gyorsan lezavarja majd az interjút, hiszen még próbálniuk is kell. Ugyan, dehogy! Két perc alatt felállítja a díszletet, ami valójában csak egy mikrofonállványból, egy székből, egy gitárból, egy vizeskannából és egy hordóból áll, aztán a színpad melletti kis helyiségben kényelmesen elhelyezkedik a széken. Kezdődhet a beszélgetés.
Mesélj a kezdetekről! Hogyan lettetek „csavargók”?
GT: Éveken keresztül jártuk az országot A helység kalapácsa című darabbal, valamint volt egy önálló Villon-estem is, s ezeknek az előadásoknak kerestünk egy platformot. Így jött létre a CsaVar Színház. Ennek már csaknem tíz éve. A név valójában egy mozaikszó, a Csallóközi Vándorokból rövidült. A modern előadásokhoz a CsaVar nevet használjuk, míg a népiesebb előadásokhoz a teljes változatot. Ugyanakkor van egy másik jelentése is a névnek, hiszen a csavar az összetartó kapocs, ami a díszletet, az előadást és ami a társulatot is összetartja.
Kik a társulat tagjai?
GT: Az állandó társulatunk kétszemélyes: Kiss Szilvia és én alkotjuk. Darabszerződéseink vannak, vendégelőadókkal dolgozunk. Nagyon sok művész játszott már velünk, többek között Olasz István, Ollé Erik, Bandor Éva, Benkő Géza, de közös előadásunk van a Korzár zenekarral, Laboda Róberttel, Ölveczky Andrással, illetve Molnár Xéniával is.
Kinek van a legtöbb beleszólása egy darab alakulásába?
GT: Ez nagyon változó. Mondhatjuk azt, hogy a művészi dolgokban tejhatalmam van, de valójában már ez sem igaz. Az utóbbi években Szilvia is rengeteget segít. A pályázatok és az ügyintézés teljes mértékben az ő feladata, abban nem tudok segíteni neki. Tökéletesen kiegészítjük egymást, mégis azt hiszem, Szilvia a társulatunk mozgatórugója.
Mit gondolsz, miben különböztök ti a többi társulattól?
GT: Erre nehéz válaszolni. Arra törekszünk, hogy jó legyen az, amit csinálunk. Nem könnyű feladat, hogy művészileg is helytálljunk, ugyanakkor a közönség is szeresse a darabjainkat. A nagyidai cigányok című előadásunk a legnagyobb színházi, szakmai fórumokon is megmérettetett már, és nem is akárhogyan: 2011-ben a Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé fődíjas előadása lett. Törekszünk arra, hogy főleg irodalmat vigyünk színpadra, ezen belül azért próbálunk szórakoztatni is. Van olyan darabunk, amit az is érteni fog, aki életében először megy színházba, ugyanakkor vannak olyan előadásaink is, amelyekhez már kell egy bizonyos fokú olvasottság.
Mi alapján választjátok ki az egyes darabokat?
GT: Sok szempontot figyelembe kell vennünk. Most csináltunk egy eléggé költséges előadást, de nem is az volt a célunk, hogy spóroljunk a pénzzel. Egy többszereplős darab volt, Charles Bukowski Ponyva című regényének adaptációja. Nem néztük, hogy mibe kerül. Ugyanakkor működtetési szempontokat is szem előtt kell tartanunk, hogy itt-ott be tudjunk vállalni nagyobb lélegzetvételű produkciókat. Van, amikor meg vagyunk kötve, s bizony, nincs pénzünk többszereplős darabokra. Ilyenkor kisebb szereplős darabokat viszünk színre. Nagyon kevert a stratégiánk. Azt is nézzük, mikor mire van szükség. Most készülünk ismét egy Mátyás királyról szóló mesével a legkisebbek számára, előtte pedig a Jóka ördögét vittük színre. Ebben az évben nagyon sokat dolgoztunk, mert csináltunk két felnőtt bemutatót. Az egyik Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című műve, amely egy nagy közönséget kiszolgáló darab, témája pedig örökérvényű. Bergman mindig is az lesz. Nagyon sok húrt penget a szívek gitárján. A Bukowski-darab az, amivel, úgy érzem, még nem készültem el. Ugyan már bemutattuk, de még hatalmas munka áll előttünk. Észrevettük a hibáit. Ezt a darabot mi írtuk Bukowski alapján, Varga Emese és én. Van még mit dolgozni rajta. Sok helyről jöttek a színészek, nehéz volt egyeztetni, de hát csak megszültük.
Mik a terveitek a jövőben?
GT: Még be sem fejeztük ezt az évadot, de már terveznünk kell a következőt, hiszen pályázatokhoz vagyunk kötve, és már kiírták az újabbakat. Ilyen szempontból sokan irigylik az alternatív színházakat. Főként Magyarországon vannak nehéz helyzetben, ugyanis megvonták tőlük a támogatást, ellehetetlenítik a működésüket, mindent vissza akarnak terelni a kőszínházakba, amivel egyáltalán nem értek egyet. Vannak darabok, amelyek meg sem születhetnének kőszínházakban. A jövőt illetően rengeteg tervünk van. Szeretnénk színpadra vinni Száz Pál Fűje sarjad mezőnek című művét is. A könyv témája nagyon közel áll hozzánk, hiszen az általunk beszélt – csallóközi, illetve mátyusföldi – dialektusban íródott, s olyan történeteket és legendákat dolgoz fel, amelyeket hajdanán a nagyszüleinktől hallhattunk. Reményeink szerint nemsokára a nagyközönség előtt is debütálhat a darab.
Nyílik az ajtó, szólnak, hogy itt az idő. Odakint teltház van. A művész úr megigazítja a mellényét, a hegedűs már húzza a nótát, kezdődik az előadás. Az egyszemélyes szereplőgárda színre lép.
(2018)
