Természetes környezetükben előforduló virágcsodák látványáért nem kell okvetlenül a világ másik felére utaznunk, hazánkban, sőt, nyitott szemmel járva a Csallóközben is elénk kerülhet egy – egy, a bokrok takarásában diszkréten megbúvó szerénykedő drágakő.
Gyermekkorom egyik színterén, a Bősi parkerdőben annak idején viszonylag gyakori volt az ott mára már teljesen eltűnt erdei ciklámen, amely nemzetsége egyetlen hazai képviselője. Kedveli a félárnyékos, üde talajú termőhelyeket, nem egységesek azonban a források az általa preferált talaj meszességével kapcsolatban – én meszes talajon ismerem az előfordulását. Gumógyökere a vaddisznók kedvenc eledele, a házi disznó makkoltatások korából maradhattak fenn népi nevei: disznórépa, disznókenyér, földi kenyér.
Már a 18. századból fennmaradtak írásos emlékek a korlátozott gyógyászati alkalmazását illetően: „veszedelmes ez gyökérrel élni mert a beleket összeszaggatja...” (Landerer: Új füves és virágos magyar kert...; 1775). Mindezek tudatában csak külsőleg alkalmazták golyva és daganatok kezelésére. Szépségében szerintem egy jottányival sem marad el a dísznövényüzletekben kapható nemesített fajtáktól.
A második faj, amelyre itt felhívom a figyelmet, egy viszonylag „új ismeretség”, néhány éve találtam rá egy némileg tőzeges, meszes talajú keményfa ligeterdőben. A fehér madársisak a kosborfélék közé tartozik – tehát ő egy igazi, csallóközi orchidea! Ne keressük ezt a fajt a természetben olyan elvárással, hogy egy délkelet-ázsiai elterjedésű, gyerektenyér nagyságú virágzatot fogunk találni. És ott sem mindegyik nagyvirágú.
Ellenben legalább akkora lesz az örömünk, mert nem kis utánajárás szükségeltetik megtalálásához. Különlegessége az orchideáknak, hogy a tápanyagokat a növény gyökérgombák segítségével veszik fel. A botanikusok megállapították, hogy a fehér madársisak magja kicsírázása után 8 év után (!) bújik elő a talajból – nem éppen egy hónaposretek – és további akár 7 év szükséges, hogy először virágozzék!
Fekete Zoltán, bősi erdész tollából
