Lezárult ”A virágos Csallóközért” környezetszépítő verseny
A Kukkonia Polgári Társulás 2017-ben harmadik alkalommal hirdette meg „A virágos Csallóközért” környezetszépítő versenyt, melyben 10 település vett részt: Medve, Csicsó, Ekecs, Tárnok, Keszölcés, Csallóköznádasd, Csiliznyárad, Doborgaz, Baka, Kisudvarnok. Célunk az volt, hogy felhívjuk a figyelmet, az új zöldterületek, parkok, fasorok létesítése, a már meglevők fenntartásának a fontosságára. Virágokkal díszítve sokkal esztétikusabbak településeink, ugyanakkor elengedhetetlen az ápolt, rendezett és tiszta környezet is. A parkok, zöldövezetek kialakításán kívül fontos az utcák, közterek takarítása és gondozása, valamint a falu határainak rendben tartása és gyomtalanítása is.
Idén 6800 eurót fordítottunk támogatásra, melyet új zöldövezet kialakítására vagy a már meglévők revitalizációjára, pihenőhelyek kialakítására, bővítésére és a helyi turizmus támogatására költhetnek a települések. A verseny során nagyon sok ötletes megoldással találkoztunk, maguk a települések is sokkal rendezettebbek és esztétikusabbak voltak az előző évekhez képest. A társulás döntése alapján 2017-ben Kisudvarnok végzett az első helyen, második lett Baka és a harmadik helyre három település került: Ekecs, Doborgaz és Medve. Polgári társulásunk különdíjjal jutalmazta Csicsót. Idén is volt lehetőség interneten szavazni a legszebb településre, a szavazatok alapján is Baka lett a nyertes, így ők különdíjban is részesültek. A versenyt a Kukkonia Polgári Társulás és a Csallóközi Területi Idegenforgalmi Szövetség finanszírozta.
Akiket támogattunk
Közösen Kukkóniáért [2018]
Zöld Kukkonia [2019]