Mit keres a jegesmedve a jégtutajon? Hogy kerül Kolumbusz kezébe a kólásüveg? Vajon a bolygónk is egy üvegház? A videóból megtudhatjátok!

A Green Kukkonia kezdeményezés keretén belül minden héten új környezettani oktatóvideóval jelentkezünk, amelyekben a környezet- és természetvédelem legfontosabb aktuális kérdéseiről, problémáiról és megoldásairól hallhattok. Ezzel a kezdeményezéssel is segíteni szeretnék a gyermekek oktatását, videók formájában bővíteni a tanulók környezetvédelemmel kapcsolatos ismereteit.

illusztracio_2.jpg

„A jelenlegi helyzet gyökeresen megváltoztatta mindennapjainkat, digitális távoktatás folyik, amely főképp a fiatalabb korosztály számára jelent megpróbáltatást, és a szülőknek is plusz feladat. Ez egy olyan időszak, amit a pedagógusoknak, gyermekeknek és a szülőknek közösen kell megoldani.  A megváltozott munkakörülmények mellett, több időt, türelmet igényel a gyermekkel való tanulás is, a szülőknek valahogy ebben a stresszes helyzetben is fenn kell tartaniuk a családi békét, kialakítani a rutint, hogy otthonról tudják végezni a feladataikat, és kitalálni, mivel foglalhatják le a gyermekeiket. Ez már önmagában nem kis feladat, azonban azt elérni, hogy még hasznosan is töltsék a gyerekek, a kamaszok az idejüket, még nehezebb. Ebben nyújt segítséget a Green Kukkonia online tanfolyama” – magyarázta Molnár Anna, a Kukkonia marketingosztályának vezetője.

„A videósorozat célja segíteni és megkönnyíteni a távúton való oktatást mind az alapiskolás diákok, mind pedig a tanárok számára – tette hozzá Dóka Tímea, a Kukkonia polgári társulás elnöke. – Szeretnénk felhívni a gyerekek figyelmét a környezetvédelem fontosságára, s arra, hogy mindenki tehet valamit a saját környezetéért, ezáltal is hozzájárulva ahhoz, hogy a bolygó egy jobb és élhetőbb hely legyen. A webtanár szerepében Pomichal Krisztián biológus, olyan izgalmas témákról mesél majd, mint a klímaváltozás, a környezetszennyezés, a túlzott iparosítás, illetve a növény- és az állatvilág veszélyeztetettsége, de szó lesz majd a hulladékszelektálásról és az újrahasznosításról is – mindez játékos formában.”