Június közepén ismét a kerékpárosoké lesz a főszerep a Csallóközben: 2026. június 14-én, vasárnap megrendezzük a Tour de Kukkonia idei kiadását, amely a régió egyik legnagyobb szabású kerékpáros eseményének ígérkezik. A rendezvény központi helyszíne ezúttal is a dunaszerdahelyi MOL Aréna lesz, ahonnan valamennyi táv közösen rajtol majd el. A Kukkonia Polgári Társulásként célunk, hogy a Tour de Kukkonia ne csupán sportesemény legyen, hanem valódi közösségi élmény is: olyan nap, amely összehozza a profi versenyzőket, a hobbi bringásokat, a családokat és mindazokat, akik szívesen fedezik fel két keréken a Csallóköz szépségeit.

 

A Tour De Kukkonia 2025 aftervideója:

Az idei rendezvényen több kategóriában várjuk a sportkedvelőket. A főverseny a Tour de Kukkonia 89 kilométeres országúti futama lesz, amelyen kizárólag 18 év feletti versenyzők indulhatnak. A mezőny számára chipes időmérést, rendőri felvezetést, útvonalbiztosítást, mentő- és szervizautókat biztosítunk. Ezen a távon kizárólag országúti, koskormányos versenykerékpárral lehet részt venni.

A rövidebb távot választók számára a Tour de Kukkonia Easy 28 kilométeres programjait kínáljuk. A Tour de Kukkonia Easy Race elsősorban amatőr és hobbi versenyzőknek szól: ezen a távon 19 éves kortól lehet nevezni, országúti vagy trekking kerékpárral. A résztvevőket férfi és női korosztályok szerint külön értékeljük.

A fiatalabb korosztály számára külön kategóriát hirdetünk Tour de Kukkonia Easy Junior néven. A 28 kilométeres junior versenyre 10 és 18 év közötti fiatalok jelentkezhetnek. A 15 év alattiak csak szülői kísérettel indulhatnak, míg 15 éves kor felett szülői beleegyezés szükséges. A junior mezőnyben MTB, trekking, cross, fitness vagy városi kerékpárral is lehet indulni.

Azok számára, akik nem versenyezni szeretnének, hanem inkább közösen, saját tempóban teljesítenék a távot, a Tour de Kukkonia Easy teljesítménytúrával készülünk. Ez szintén 28 kilométeres, chipes időméréssel zajlik, külön díjazás nélkül. A túrán 10 éves kortól lehet részt venni, a kisebbek számára itt is kötelező a szülői kíséret.

A családokat a Kukkonia Family programmal várjuk, amely egy könnyed, 8 kilométeres közös kerékpározás lesz részleges útvonalbiztosítással és kísérőautókkal. Erre a távra gyakorlatilag bármilyen kerékpárral lehet nevezni, és már a legkisebbek is bekapcsolódhatnak: az 5 év alatti gyermekek számára ingyenes a részvétel startcsomag nélkül, míg a 6–15 éves korosztály kedvezményes nevezéssel indulhat. A 15 év alatti gyermekek csak szülői kísérettel vehetnek részt.

Szervezőként kiemelten figyelünk a biztonságra. Minden résztvevő számára kötelező a bukósisak használata, a verseny pedig teljes forgalom mellett zajlik, ezért különösen fontos a közlekedési szabályok betartása. A kereszteződéseket rendőrök, önkéntesek és szervezők biztosítják majd.

A Tour de Kukkonia ugyanakkor nemcsak sportélményt, hanem közösségi programot is kínál. A nevezési csomagokban többek között frissítők, ebédjegyek, pólók, tombolajegyek és helyi termékek is helyet kapnak. A leggyorsabb versenyzők mellett külön díjazzuk a legjobb dunaszerdahelyi férfi és női kerékpárosokat is.

A regisztráció 2026. június 12-ig kedvezményes áron érhető el, ezt követően emelt díjakkal lehet nevezni, illetve limitált helyszíni regisztrációra is lesz lehetőség. A rajtszámok átvétele már június 12-én, pénteken délután megkezdődik a versenyközpontban.

A program szerint június 14-én reggel 7:30-kor indul a regisztráció, 9:00-kor eligazítást tartunk, majd 9:15-kor közösen rajtol el valamennyi mezőny a MOL Aréna elől. Az eredményhirdetés és tombolasorsolás várhatóan 13:00-kor kezdődik.

A Kukkonia Polgári Társulás csapata szeretettel vár minden kerékpárost, családot és érdeklődőt, aki szívesen részese lenne egy lendületes, biztonságos és közösségépítő csallóközi sportnapnak.

Június 14-én találkozzunk a MOL Arénánál – bringára fel, a Tour de Kukkonia 2026 vár!

tour_de_kukkonia_beharangozo_10.04-_post-100.jpg

 

Társszervező - Mesto Dunajská Streda - Dunaszerdahely város; Región Žitný ostrov - Csallóköz régió